Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Trianonra emlékezve

2011.06.04

 trianon1_250.jpg

 

Trianon 1920.június 4

Ne feledd Trianont !
Mikor édesanya gyermekét tanítja
Az első magyar szóra
Mikor szívedben ébred a hazaszeretet
Mikor a nemzet még él
Akkor se feledd Trianont
Ne feledd Trianont !
Ha már más elfeledte
Mikor a harangnak nem szól már a lelke
Mikor a szónokok idegen szót szólnak
Mikor bőségében vagy a jónak
S a vasököl megolvad
Ne feledd Trianont !
Mert nem vagy Te gyáva
Aki gondolatban szabad
E csonka hazában
Szívedben él még a haza imája
Térképen ragyog csak
A magyarok hazája !
Ne feledd Trianont !
Ha már útra keltél
Mögötted hagytad ,ami még él
Ha már nem hív haza a harangok szava
Nem ölel már többet magyar édesanya
Ha már hallod a tenger zúgását
Akkor se feledd-e bús magyar hazát
Ne feledd Trianont !
Mert szétesett az ország
Földjét idegen tankok megtaposták
Magyar megtagadta magyar testvérét!
Hiába ontotta oly sok hős a vérét
A széthúzás okozza a nemzet vesztét !
Ha majd leomolnak a magas falak
Ledönti őket az akarat
Ha a harangok örömükben zúgnak
Ha eltörölhetjük a múltat
Ha a turulmadár szabadon száll az égen
Ha a magyar zászló leng büszkén ,szépen
S EURÓPÁBAN a szent béke honol
Testvér,testvérét átölelheti végre
Szabad lesz minden nemzet egészen
S eljön az isteni szeretet
Akkor,Te akkor se felejtsd el
Fájó emlékedet HAZÁM !!!

Dáma Lovag Erdős Anna
2OO5."Kőbe vésett szavak"c. kötete

 

trianon_1920_junius_4_250.jpg1920 június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, amelynek értelmében, Magyarország területe a Horvátország nélkül számított 282 ezer négyzetkilométerről (Horvátországgal együtt 325 ezer) 93 ezer négyzetkilométerre, lakossága 18,2 millió főről 7,6 millióra, a korábbi 43 százalékára csökkent. Az elcsatolt területek lakosságának 30,2 százaléka, 3,2 millió fő volt magyar.

 

Az első világháborút lezáró versailles-i békerendszer rendelkezéseit 1919-20-ban elsősorban a francia nagyhatalmi érdek diktálta. Nagy-Britanniát az európai béke lényegében csak annyiban érdekelte, hogy a hatalmi erőegyensúly, a „balance of power” a kontinensen megmaradjon. Angliának több mint egy évszázados törekvése volt Közép-Európában egy olyan középhatalom fenntartása, amely alkalomadtán útját állhatja az orosz medve nyugati törekvéseinek.

Ezt az elvet követték a győztesek, de immár főleg Franciaország érdekei mentén, amikor az Osztrák–Magyar Monarchiát szétrombolták, hogy romjain új, baráti „ütközőállamok” szövetségét hozzák létre, a „cordon sanitaire”-t, az úgynevezett "egészségügyi" övezetet, amely a szovjet-orosz bolsevik veszélynek éppúgy, mint alkalomadtán a megerősödő Németország egyeduralmi törekvéseinek is ellent tud állni.

 

trianon3_250.jpgA Párizs környéki békeszerződések – a vesztesek aránytalan és példa nélküli „büntetése” – azonban már a kortársak szerint is magukban hordozták az újabb világégést. „Ez nem béke, ez egy húsz évre szóló fegyverszünet” – jelentette ki 1919 júniusában Ferdinand Foch marsall, az antant haderők főparancsnoka. Az anekdota szerint a II. világháború kitörésének napján a lengyel főparancsnok meg is jegyezte: Foch marsall tévedett, de csak két hónapot – idézte a történész.

Az 1920 februárjától a francia külügyminisztérium vezértitkára, Maurice Paléologue úgy vélte, hogy jobb országa számára az ellenséges Monarchia, mint a helyén francia bábáskodással kialakított, egymással versengő kisállamok léte. Rájöttek ugyanis, hogy az apró kelet-európai államok szövetsége gyenge, és könnyen a megerősödő Németország vagy a Szovjetunió befolyása alá kerülhetnek, vagy egyszerűen „lenyeli” őket a két nagyhatalom valamelyike.

 

Benes szétbontotta a Monarchiát

Eduard Benes cseh politikus, későbbi elnök a háború kitörésének pillanatától a nyugati országok külügyminisztériumainál, állam- és kormányfőinél kilincselt: szét kell bontani a Monarchiát, az orosz és német „rém” között nemzetállamokat kell létrehozni – javasolta. Az első években „komoly helyeken” nem is fogadták, az antant hatalmak akkor még egy többnemzetiségű, konföderált monarchiát képzeltek el a háború után. Később azonban világossá vált, hogy Ausztria-Magyarországot nem tudják leválasztani Németországról, és Benes meghallgatásra talált: úgy döntöttek, hogy a Monarchia szerepét több kis nemzetállam fogja átvenni.

Ilyen Trianon után született „nemzetállam” volt például Csehszlovákia, amelyben a többségi csehek után a német „kisebbség” élt a legnagyobb lélekszámban 23,4 százalékkal az országban, a szlovákok aránya alig lépte túl a 22 százalékot. Az 1935-ös választásokat például a Szudétanémet Párt nyerte meg Csehszlovákiában.

A szláv korridor

A négy győztes hatalom – Franciaország, Olaszország, Nagy Britannia és az Egyesült Államok – saját érdekeinek és súlyának megfelelően vett részt a béke feltételeinek meghatározásában. Olaszországnak nem volt sok befolyása az eseményekre, a győztesek között a leggyengébb országnak számított. Azt sem tudta elérni, hogy az 1915-ös londoni szerződésben neki ígért Dalmáciát megkapja, sőt azt az Adriai-tenger túlpartján, vele szemben konkurensként francia-brit bábáskodással kialakított nagy délszláv állam, a Szerb-Horvát-Szlovén (1929-től Jugoszláv) Királysághoz csatolták.

Magyarországgal kapcsolatban elsősorban az volt az érdekük, hogy ne jöhessen létre a Habsburg restauráció, amely kiindulópontja lehet a Monarchia „újraélesztésének”. Mégis leginkább az olasz ellenkezésen bukott meg Benes szlávkorridor-terve. Az elképzelés szerint Csehszlovákiát és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot egy nyugat-magyarországi folyosó kötötte volna össze, amely a mai nyugati határtól a Balaton nyugati határának szélességében húzódott volna a két ország között. Csehszlovákia és a délszláv állam tehát Zalaegerszeg környékén került volna szomszédságba egymással.

trianon4_250.jpgApponyi beszéde

Az antant-hatalmak a csehektől, románoktól és szerbektől kapott információk, adatok alapján alkottak képet Magyarországról, és húzták meg a határokat. A magyar békedelegációt csak 1919 decemberében hívták meg a béketárgyalásokra, ahol 1920. január 16-án először és utoljára kifejthette álláspontját a trianoni béketervezetről. Nem volt ez más, mint az utolsó szó jogán elmondott beszéd, a szerződés tartalma már rég eldöntött tény volt, egyes részei a már korábban megkötött egyezményekben is szerepeltek. A magyar delegáció vezetője, a 74 éves Apponyi Albert kétórás beszédet tartott: tolmácsot nem kért, franciául, angolul, majd olaszul fejtette ki álláspontját.

Apponyi helyére tette a Magyarországgal ellenséges politikusok csúsztatásait, és bemutatta a valódi tényeket: a nemzetiségi megoszlást (román tájékoztatás szerint a székelység például nem magyar nemzetiségű népcsoport), a népek önrendelkezési jogára és a megmaradt Magyarország életképtelenségére hivatkozott, népszavazást kért. A beszéd hatására Lloyd George brit miniszterelnök és az olasz küldöttség is a szerződés újratárgyalását kérte. A brit külügyminiszternek kellett figyelmeztetnie főnökét, hogy ezt ne erőltesse, mert már rég aláírta a döntést. Nagy-Britannia egyébként Trianonban lényegében „szabad kezet adott” a francia miniszterelnöknek. A briteket inkább a volt német gyarmatok „sorsa” érdekelte.

Románia „joga” Erdélyre

Trianon szigorának hátterében leginkább a francia hatalmi politika állt. Clemenceau francia miniszterelnök, rászolgálva „Tigris” becenevére, komolyan gondolta és következetesen végig is vitte a Monarchia szétzúzását, a fentebb említett kis ütközőállamok létrehozását. Terveiben Magyarországnak semmilyen szerep nem jutott. Annál inkább a Román Királyságnak, amely 1916 augusztusában lépett be az antant oldalán a háborúba, majd megszegte a szövetséggel kötött titkos szerződést, mégis a legnagyobb területet kapta Magyarországból, többet mint amennyit az anyaországnak hagytak.

A Román Királyság „fegyveres semlegesként” a Monarchia és Németország szövetségeseként lépett be az első világháborúba. 1916 augusztusában titkos szerződést kötött az antant-hatalmakkal Bukarestben, hogyha megtámadja Ausztria-Magyarországot, és a háború végéig nem köt különbékét, az országhoz csatolják Erdélyt és Kelet-Magyarországot a Vásárosnamény-Debrecen–Csongrád-Tisza vonalig – mondta Bognár. Román katonák még augusztus végén betörtek Erdélybe: gyors csapatösszevonás és német erősítés után azonban december 6-án az osztrák-magyar hadsereg már Bukarestből készült Románia teljes megszállására. Románia különbékét kötött.

1918. november végén – a Monarchia fegyverletétele után 3 héttel – román csapatok ismét támadásba lendültek Magyarország ellen, s 1919. április végéig a Tiszáig jutottak. Majd a Magyar Tanácsköztársaság 1919. augusztus 1-jei bukása után az antant határozott tiltakozása ellenére nemcsak Budapestre vonultak be, hanem egészen Győrig eljutottak. Útközben aprólékos gonddal rabolták ki az országot: műkincsek, gépek, egész gyárak kerültek Romániába.

trianon2_250.jpgAz „imperialista rablóbéke”

Az amerikai küldöttség még a békekonferencia alatt elhagyta Párizst. Wilson elnök nem adta a nevét olyan „békeszerződésekhez”, amelyek csak a zsákmányszerzésről, a győztesek igényeinek kielégítéséről szóltak, ahol lábbal tiporták a nemzetek önrendelkezési jogát. Magyarország végül 1921-ben kötött különbékét az Egyesült Államokkal, amely a népek önrendelkezési jogára hivatkozva nem írta alá a trianoni szerződés új határokat megállapító cikkelyét – mondta a történész. Az „imperialista rablóbékét” a Szovjetunió sem volt hajlandó aláírni.

A versailles-i békerendszert már születése pillanatában rengeteg kritika érte. „A béke a versaille-i szerződés aláírásának napján szűnt meg” – fogalmazott Stanley Baldwin későbbi konzervatív brit miniszterelnök. „Európa gazdasági helyzete addig meg nem javul, míg a versailles-i békét revízió alá nem vesszük” – idézve John Keynes közgazdász. „Van immár békeszerződésünk, ám olyan, mely nem a tartós békét hozza. Nem, mert az egoizmus homokzátonyára épült. A békefeltételek mértéktelenül kemények és megalázók, közülük sok nem teljesíthető. Az igazság mellékes, minden az erőszak. Nem állok ezirányban nézetemmel egyedül. Angol államférfiakkal folytattam megbeszéléseket, az egybehangzó vélemény az, hogy a szerződések cselszövények, és a rablási vágy eredményei, értelmetlenek és keresztülvihetetlenek” – állapította meg Robert Lansing amerikai külügyminiszter.