Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szepes Mária (1908-2007) haikui 3.

2012.02.26

A NYUGALOM

üres, csendes szoba. Csupa napfény az ablaka.
Kigyúl, azután eltűnik, kísértet árnya.
Szép. De éppoly mulandó, mint az idő maga.


KRONOSZ

Szereti a tréfát. Szövögeti percek
csipkés pókhálóját a hívő embernek,
aki nem akar tudni róla: csapdába esett.


AKI TETTEI ELŐL REJTŐZIK

annak sarkába taposnak a karma vérebei.
Torlaszait áttörik, ha testét vízbe veti.
Az útirányt a mélység ragadozói hozzájuk közvetítik.


VALAMIT SEJT MÁR

aki tudja, nem tud semmit.
Szomja a megismerés után vágyik.
Magához vonzza az ég lélekmadarait.


NE SZIDD

aki más. Segítsd fel, ha botladozik.
A fennkölten prédikálónak gyűlik
fedezetlen váltója. Elárverezik.


MEGTUDHATNÁD-E

mástól, mi a téves irány, szörnyű pokolárny,
ha nem rakódik rád, idegekkel átszőtt húsbálvány,
tele alvilági ingerekkel, rögeszmékkel, ami fáj.


MICSODA SZÁNALMAS

gyávaság kenetes ígéretekben hinni.
Egy külön mű-menyországot bedíszletezni.
A porrá omló személyiséget dédelgetni.


A LEGROSSZABB

ha bélpoklos kapaszkodik beléd,
s te nem gyógyíthatod egyetlen fekélyét,
mert minden sebe orvos. Menti öröklétét.


NEM AKAROM KEDVÉT SZEGNI

azoknak, akik a sors-dramaturgokkal ülnek
le mulatozni, akik drámájukról készítenek
feljegyzéseket, s közben szórakozottan nevetnek.


GONDOLD MEG

fontos vagy-e magadnak? Fontos vagy-e másnak?
Ne áltasd magad. Fontos ügyében mindenki egyedül marad.
Ezért inkább róluk, nekik beszélj embertársaidnak.


BE KÉNE VALLANI

hogyan is élsz a rosszal és jóval?
Mi a viszonyod élettel-halállal?
Félsz szembenézni az örök Bíróval?


NEM TEHETSZ RÓLA

Rádragadt a bölcsek arányló hímpora.
Sohase szegyeld. A vak úgyse látja.
Csak a madarakat üdvözli finom csilláma.


CSAK BÁMULOK

hogy lehet valaki ennyire elégedett
önmagától, énjétől elragadtatott, pedig beteg.
Halandó. Egy úszó jégroncson egyedül lebeg.


KI HISZI EL NEKEM

hogy ha egyedül ülök csendben, halvány
látomás számomra a törtető, lármás világ.
Csempész árut szöktetek a titkos vámon át.


JÓL ELINTÉZTÉK

ami létükben az egyedüli érték.
Lényegét eldobják, őrzik üres papír-hüvelyét.
E zörgő ezüst dísz kinek oltja koldus-éhét?


NEM TUDOK MÁSRÓL ÍRNI

Csak lélekben sírni, szellemtestemben dideregni.
Ócska kordélyon zötyög a föld, a hóhér fejét veszi.
Ki tudja vigasztalni? Ki tudja megmenteni?


SENKI?

Nem igaz. Valahol láthatatlan gyóntatószék
rejti a meghallgató, feloldozást osztó Lényt,
aki vár, hogy odatérdeljen, az rejtekéhez elér.


ÍGY VIASKODIK BENNEM

A kettő. Egyik háborog a szánalomtól. Átkozva
imádkozik, már kegyelmet sem kér. A másik várja
a Bíróságot, tudja az az igazat végül kimondja.


MILYEN IGAZAT?

Kiét? Az emberét? A halálét? A Messiásét-e?
Nem kétséges. Szellem, aki semmitől sem fél.
Kronosz csak a testem falja fel. Abból él.


MICSODA MOHÓSÁG

felni a szüntelen halált élet helyett.
Torkon akad a kemény, rágós hústömeg.
Megfullaszt végül, ha jól is esett.


ŐSZ VAN

Szitáló eső könnyezik ránk a szürkeségből.
Van mit siratnia e vérző, beteg földön.
Kevesen tudják, égi nap mosolyog a felhők mögött.


AKI E FÖLD

sarát markolja, beleragad testestől-lelkestől.
Ázott szárnyán láncos bilincs, nehéz lakat az őr.
Kulcsát hová rejtette? Kivehetné a szívéből.


MIT REMÉLSZ ITT?

Hogy a múló az örök, amit szereztél az a tied marad?
Múmia bőröd, csontbörtönöd támadhatatlan falad?
Kemény ám a gyémánt trágyadomb, s az arany súlyos az élő halottnak.


TITÁNIÁVÁ VÁLTOZTATTAK

te szegény. Lásd meg végre a szamárfejet
imádott fajankód nyakán. Vele ne ölelkezz.
Nászotokon sírnak és nevetnek az égiek.


ÉVSZAKOK

Ti változó halálthozók. Azok is elmennek,
akik örömet okoztak, a jóért erőlködtek,
de a gonoszok is. Az élet örök. Ők hová lesznek?


ÁLMATLANSÁG

Gyötrődöm, ha elkerül az álom.
Éberen nem nyílik meg test-koporsóm.
Száműzött vagyok. Nincs igazi otthonom.


MIÉRT KELL FELFÚJNI

ezt az apró, átmeneti porszemet, a földet,
amelyen a kozmosz egy spórája megpihent?
Álmában horkol, izzad rajta, aztán továbbsiet.


ELEKTRON-MIKROSZKÓP

alatt, a véglény is nyüzsgő, hatalmas élőlény.
Osztódva burjánzik, sürög-forog, fal s talán fél.
A nagy Mágus, aki fölénk hajol, tőlünk mit remél?


AMIRE RÁNÉZEL

kérlek lásd is! Ha szellemed fölméri, tudod mivé lesz.
Vagy nem akarod? Ha magad becsapod, azt hiszed,
az ember sorsa e bolygón nem szörnyű és véges?


NEM VÁDOLHATOD

aki buta, hazug és ostoba.
Lelkét rengeteg karma-vírus marja.
S a maga bűnéért a másikat okolja.


PILLANGÓK

szárnya csillagporos. Hamar lehullnak.
De amíg repültek, boldogok voltak.
A sárba cövekeltek e gyönyörről miért nem tudnak?


AHOL A DÍJAKAT OSZTOTTÁK

Nem álltam sorba. Azok tolongtak érte,
akik már bánják, s tagadják sietve.
Új dísz kell nekik, ami holnap hull le a földre.


MILYEN JÓ

hogy ködtakaró burkolt be, s névtelen
lehettem a névsorolvasáskor. Ismeretlen.
Címzetlen levelem lélekmadár viszi át a vízen.


ROSSZUL SZERET

aki bebábozza kedvesét egy gubóba, zsebre teszi,
a maga útjára soha nem engedi, elrémíti,
ha az szárnyat növesztve felrepül és elveszíti.


BIZONYOS

hogy a módszer rossz, ha akár jót akarva
türelmetlen, erőszakos. A másikat szólni sem hagyja,
az ő véleménye számít, úgy legyen, ahogy ő kívánja.


ELTŰNŐDIK-E RAJTA

hogy a másikat taszítja mindaz, ami őt vonzza?
Az ő méze keserű a szájában, s ha tudna elfutna.
Megtartani csak úgy lehet valakit, ha nyitott a kalitka.


EZÉRT

érdemes volt harcolni végkimerülésig?
Karmolni, marni, hazudni, ölni a küszöbig?
Minden este meghalni, feltámadni a végső feledésig?


SENKI TÖBBET?

"Harmadszor!" Ezt a földet bizony elárverezték.
Olcsón adták. Csupa könny és vér. Semmit sem ér.
Sok a féreg rajta. Sok az ember, a legártalmasabb élőlény.


PERSZE, HOGY EMLÉKSZEM,

volt rajta szép is, jó is. De az csupa visszfény.
E világalkonyban szürke sár maradt vissza. Hulladék.
Sehol sincs helye a mérgező szemétnek. Kiveti az ég.


UFÓK

Ha jöttek is, hanyatt-homlok menekültek.
Dehogy szálltak le a hüllőktől nyüzsgő Hadeszbe.
Egy őrült bolygóról tettek jelentést a végtelenbe.


ELKÖLTÖZTEK MIND

a mitikus istenek, mesehősök. A stábjukat
Ők is szerették, mentették magukkal.
Mit keresnének itt, ahol a fanatikusok egymásra vadásznak?


BOTRÁNKOZTATÁS?

Lehet. De jobban jár-e, aki maga előtt tagadja
a tökéletlen valót, s azt, hogy bajának oka önmaga?
Az igaz akkor is igaz, ha árulója fejét a hóhér lecsapja.


VAN-E KEGYELEM

a vakmerőnek, aki embernek született?
Nincs. Menekülő tömegek égtek templomokban bent.
Ki tudja, melyik bíró hoz éppen ilyen ítéletet?


NEVETNI

nevetni, nevetni kell, hogy ne zokogjunk,
a szánalom döbbenetébe bele ne haljunk.
Más gyógyszerünk nincs e pillanatban. Mulatunk.


MICSODA CSAPDA

a siker. A taps ütemes, részegítő ritmusa
voodoo varázslók harcra hívó lokáli dobja.
Vérszomjas őrjöngővé hevít: "halál a másikra!"


LEPLEZETLEN

Oly közel hajoltak a láthatatlanok.
Nem rejtőznek előled, élő víziók.
Jelbeszédük csendtől hangos, mint a hold.


GYÖNGÉD FORRÁSOK

az állatok. Aki szereti őket boldog.
Akiket szeretnek boldogok.
Természet űzte, gyönyörű, szegény kis koboldok.


SIMOGATÓ

Édeni létük zsong, dorombol, dalol.
Öröklétben élnek. Nem félnek haláltól.
Aki érti őket, a végtelennel társalog.


GYILKOSOK

Micsoda bűn, megölni az állatot,
aki védtelen áldozat, kiszolgáltatott,
böllér, nem érted? Bennük önmagad pusztítod.


CSIKÓ

Táncoló lábú, riadt, okos, gyönyörű.
Az ember megalázza, üti, mert ő keserű,
s kentaur így. Mitikus paripája csupa derű.


AZ EMBER

az állatoknál miért kevesebb?
Akit teremt, a természet maga védi meg.
Pusztító pusztulásában is továbbszövi bennük az életet.


UTAZÁSI LÁZ

Aki már kifelé halad,
figyeli a tűzerőt rakétája alatt.
Sokan várják barátok a kozmoszban.


ANCSIKÁNAK

Kívánom legyen Fénykehely minden éje.
Merítse meg a kimeríthetetlenben,
s mentse magával valamennyi új reggelébe.


CSAK JÁTSZOGASS,

hidd magad tomboló gyereknek. Játékodat
törd el, szaggasd széjjel. Tiéd a ma, nem a holnap.
Ne gondolj arra, ami rádszakad majd.


ELKERÜLHETETLEN

hogy ráébredj, mit jelent embernek lenni.
Rejtett vészeket hordozó testben születni.
Sorsodon átvergődsz. Itt nem lehet otthon lenni.


PISZKOS PÉNZ

Nem igaz, hogy nincs szaga. Hiába mossák,
Bőre alól előtűnik. Pedig de sikálják.
A lelkét adta érte. Minden vásárban eljátszotta miatta hamis játékát.


REHABILITÁCIÓ

Ez az a stáció, amit soha nem járok meg.
A belső bíró az, aki ítél vagy megvet.
Sajnálom, de nem fogadom el mértéknek a tömegembert.


AKAROD,

hogy szeressenek? Szeress! Mindenkit, őt is.
Szerelmed piros parázsként világít.
Szemed tavából a szomjazó gyönyört iszik.


AZ ÉGEN

minden csillag kivirágzik egy éjen,
ha titkukra lesel álomszemeddel.
A föld hínáros. Föléje lebbenj!


A ROSSZ MULANDÓ

A halál hazug csalás. Örökké élsz.
Képzete attól tör rád, ha idézve félsz.
Kacajod árnyűző mennyei szélvész.


OLTSÁTOK EL A

rossz híreket, amelyek égetnek.
Elpusztítanak növényt, állatot, embert.
Minek ütni, akit sorsa úgyis megver.


BUDDHA TUDTA

a legjobban. Elutasított anyagot, vágyat.
Szeretni is szenvedés, bizony igaz.
Megelégelte a vakon osztott kínokat.


ÚGY SEM LEHET

vigasztalni a tömeglényt. Lám mi lett
a Messiással, akit megfeszített.
Az ember veszett, sebe szepszises.


BÁNAT?

Igen. És önsajnálat is. Ostoba, gonosz
benne minden. Ki tagadja, léte csődbe jutott.
De ki iratta alá vele e hamis váltót?


AZ ŰR

a szférákon túl csupa fekete sötétség.
Fellángoló üstökösök, keresik benne gyilkosságuk helyét.
Célba csak néha találnak. Izzásukban bosszú ég.


VÉTEK-E,

hogy eszembe jutnak lázam sugallta vádak?
Kit védjek itt? Kit mentegessek?
Elpusztul minden ami született.


HÁROM MARS LÁNGOL

a zeniten. Őrjöngenek tőle elemek és emberek.
Lenni, rombolni nekik van okuk. Rejtélyes
kivégző osztag. Ki mit vétett ellenetek?


ROMLOTT VILÁGTOJÁS

a feje annak, aki beteg. Dobálni kéne vele,
aki játékból formálta, kéjjel nemzette.
Mekkora tévedés volt, megtudná végre.


EGY ÁLLATKA

arca még mindig leszerel.
Örülök, hogy szerethetem.
Ő a jelenben él. Az ember a semmiben.


FELHŐ

kopog az ablakon. "Bejöhetek?"
- kérdi mohón. Eddig csak mesékben
lakott. Amit adott, most visszakéri tőlem.


APRÓ BABA

szorong egy anyaméhben. Sejti már,
mire vállalkozott. Szeret és nagyon szán.
Szülei örömhálót vetettek rá. Ámulva imádják.


VAD HÁBORÚBAN

Földbe rejtett ezer alattomos akna.
Analógia. Ilyen aknákra fut az ember sorsa.
Robban alatta. S ő tudja, vállalta.


BARÁTOM

és a gyerekem. Útjára engedem.
Amit meg kell élnie, élje meg.
Annyira kell neki az otthon. A fészekmeleg.


SEGÍTEK

ha tudok. Nem többet, nem kevesebbet.
Kár, hogy nem élhet az ember a másik helyett.
Karmája nálam ezerszer erősebb.


KÜLÖNÖS

látogató érkezik néha hozzánk.
Régóta tervezi, ő intézi sorsát.
Egyedül ő tudja, mi az amivel megbízták.


NE SZORONGJATOK

az alkímiai hőtől, amelyet áraszt.
Senkit sem bánt, senkit sem fáraszt.
Tégelye Ő a Teremtő Príma Matériának.


IHATÓ ARANY

a mosolya, majd meglátjátok.
Szeméből szalamandra szikrája pattog.
Mindenen túlnő, ami eddig öröm volt.


KINEK A TITKA

a nemzés-fogamzás pillanata?
Tudjátok? Sejtitek? Vagy az ő akarata
volt-e ami a teremtő vulkánt kirobbantotta?


CSUPA JÓ HORDOZÓJA LESZ

ígérem. Égig nyújtózó lényével éber álmomban beszéltem.
Gyönyörű titka, amelyet rábíztak, megrendített.
Iható aranyat hoz mindenkinek: szeretetet.


ŐSÓCEÁNBÓL

kibukkanó nedves, véres kis teste,
az Opusz Magnum sugárzó tégelye.
A pirosló ég megnyíló méhe szülte.


BIZTOS-E A TALAJ

az ember lába alatt? Mikor repeszti rengés,
rázza, sodorja tájfun és szélvész?
Hol a menedék, amely védi, ahol örök az Egész?


HA NEM VOLNA

nem tudna róla. Sejtelme nem zúgna
éji erőként, mi a lét igazi varázsa.
Nem ami múló, hanem ami nem hal meg soha.


HOGY LÁSD

a vaknak láthatatlant, nyisd fel,
tisztítsd meg hályogától Istenszemed.
Az kibontja a káprázatból az élő Egyetlent.


PIHENHET-E AZ

aki még meg sem érkezett?
Gyertyát önt, virágot szed, oltárt emel.
Szisztrumot ráz. Készíti az ünnepet.


KAGYLÓTITOK

Minden gyöngy belseje tisztátalan inger.
Könnyből születik, mint a salakos vérből a gyermek.
S a kagyló meghal, mikor ékét kifeszítik sorskezek.


VALAKI KÉRDEZTE

boldog vagyok-e? Ember tudhatja-e
mi a boldogság ámulatkeltő lényege?
Nem emberi. Aki ismeri az a szelleme.


IMA

Adó-vevő van benned hozzá.
Lelked, szellemed, fontos eszköz rá,
hogy élő tetté váljék, ne csak szavakká.


EGYEDÜL A MÉLYSÉG

patkány lyukaiban lehet csalni.
Álcázni, lopni, jóságot hazudni.
De a szándékot a villámló fény mindig leleplezi.


SZOMORÚ

Milyen kevesen tudják,
a természet visszaüt ha bántják.
Rettegve is ingerlik vad haragját.


SZÜLETÉS VOLT EZ,

vagy halálos ítélet? Mindegyik,
ahol az élet fölött vélt halál ítélkezik.
Lehet, hogy az örök valóra ez tanít?


NEM LEHET ELKERÜLNI

amit kiszabott ránk bölcs Dramaturgunk.
Ő írja drámánk, nevetésünk, sok tapasztalatunk.
S azt is, hogy könnyek tengerében hogyan tisztuljunk.


ÖRÖM?

Az emberi úgy halványul benned, mintha
gyors járművön távolodnál szegény Terra
tűzfészkeitől, poklából. Lelkednek másutt az otthona.


HOMOKZSÁK

Nem sírnak, ha a terhet léghajójukból
kihajítják. Az a felhőkön túlemelkedve boldog.
Miért is ragaszkodnának e súlyos perchomokhoz?


TUDOD-E

miért születtünk egy korba, foglalkozásba?
Szellemünket ugyanaz a titok izgatja.
Véletlen nincs. Együtt köszönjük józan mámorunkban.


NEVEK

Mind elvesztek, mint a mágikus számok.
Rontásoldók, titkos széfeket nyitók.
Akik tudjak, hiába kiáltják. Nem hallják az ámokfutók.


ÉLVE BONCOLOK

Azt hiszik így ismerik meg a valót a szörnyek,
akiknek nem fáj a szárnyakat, lábakat tépő kísérlet.
Homloklámpásuk őket vakítja. Semmit sem értenek.


KIÚT

Van-e? Persze-persze. De nem arra, nem emerre,
a szavakat őrölve, ostoba részletekbe veszve.
Bizony székeket félrerúgva, végre tenni kellene.


KEREKASZTAL

Ruhájuk londoni szabó remeke.
Selymesen fénylik nyakkendő-tűjük ékköve.
Üres szavaik héja szemétként hullik a vértengerbe.


MIT IS TEHETNÉNEK VAJON?

Mímelnünk kell, mintha törnék magukat.
Vaklármájuktól nem érteni egyetlen szavukat.
Félnek. A jót lekésték. A kisebbik rossz is elnyeli rangjukat.


MA NEM SZABAD

az elkötelezetteknek passzívan tűrni a lehetetlent.
Ami feltört a pokolból, minden élőt fenyeget.
Légy hát lélekharang, vészsziréna, aki a pusztítónak gátat vet.

 

Személyesen

BÚCSÚZÓ

Minek sajnálni, amit elhagyunk?
Tolongó emberek közt egyedül vagyunk.
Elszöktek, akikkel összetartoztunk.


SZEMBENÉZŐ

Önsajnálat ez? Nem hiszem.
Fáradt lettem és tehetetlen.
Ezt az őrült világot nem segíthetem.


FÉNYBEN

Virág is van. Kavicsok közt búvó patak.
Csupa ezüst. Dalol. A füvön harmat csillan.
Mi közöm máshoz? Széltől védem fogyó gyertyámat.


TÖPRENGŐ

Furcsa, hogy mindent megkaptam,
mikor mindent elvesztettem. Magnak
maradtam, sajgón, de nem magányosan.


MÉDIUM

Közvetítőjét a természet-mágus maga jelöli ki.
Üzenetét a csillagok sugárhúrjain pengeti.
S a választott fütyül a sikerre. Boldog, hogy érti.


HASADTAK

Értik-e, amit közölni akarsz.
Talán. Lényük örök vénája lassan fakad.
Nem merik hinni, csak érzik a halhatatlant.


KÉREGETŐK

Földből felnyúló, üres tenyerek.
A lelked is beléjük teheted.
Testük többi része mocsárba süllyedt.


MEDDIG?

Amíg el nem hagy fáradó, öreg tested,
béredet érte sohasem kerested.
Már közelről látod bólintó szellemed.


FÜGGÖNY

Már alig takar valamit, ami számít.
Olyan fakónak látsz minden mögötted égő színt.
De jó, hogy megpillantottad az időtlen igazit.


VAGON

Nemsokára félrehúzzák zörgő ajtaját,
s te elhagyhatod a mocskos csonttörő szalmát.
Ki hallja ilyenkor a pályaudvari lármát?


PUSZTÁBA KIÁLTOTT SZÓ

Hiába mondom, nem örülök, nem kell,
fárasztóan terhes e szétszaggató siker,
s van aki e súlyos szolgálatért irigyel.


VISSZANÉZŐ

Torlódik mögöttem a múlt,
minden, ami az időszakadékba hullt.
Semmit sem kívánok vissza. Elavult.


VÉGZET

Anyánk tehet-e róla, hogy két ostoros,
ondó-útonálló megtámadta, s okos
gyerekei születtek? Hiába bánta. Erős a sors.


MAGÁNY?

Sokat vagyok egyedül, s az jó nekem.
Akiket szeretek, mind itt vannak körülöttem.
"Sírkamrájuk ünnepi terem."


FIVÉREM

Valóban "ikrek voltunk egy anyaméhben"?
Ahogy Isis és Osiris egypetéjű ikrek.
Összetartozásunk steril volt, mint a szellem.


DESZTILLÁCIÓ

Aranyforrás fakadt, ha együtt nevettünk.
Lélekben néha a föld sara fölé leselkedtünk.
Huzakodásunk játék volt, azonos kincsünk az eszünk.


A NAGY MAGÁNYOS

Fivérem megvetett minden változást. Senki mást nem szeretett
csak védett, időtlen, kisfiú-álmát, e fészekmeleget.
S lelkébe azokat engedte be, akik káprázatába beleillettek.


DIPLOMÁCIA

Milyen okos volt, s mennyire kevéssé bölcs.
Igézte, felhasználta, akiket magában elölt.
Futott a halál elől, pedig tudta, mi az örök.


KÉNYSZERKÚRA

Kitett gyerekként gubbasztott anyánk halála után,
egy jégszigeten. Szívét tépte az önsajnáló gyász:
Hogy tehette vele ezt? Hogy hagyhatta el szegény kis embrióját?


HÁLA

Annyit kapok, ami meg sem illet.
Mivel köszönjem? Adom érte a lelkemet.
Elég-e? Nem tudom. Az emberek annyira megterheltek.


SATUBA FOGVA

Mindig adni akartam. Lehet, hogy kevély voltam.
Féltem. Aki rám erőszakolta, behajtotta rajtam.
Most csak kapok, kapok, s köszönöm alázatosan.


PÉLDAKÉNT ÉLNI

Nem könnyű ám. Nehezek az esték,
elnyűtten feküdni, ülni. Bőröm csupa verejték.
Mégis teszem, amit a másiktól elvárni szeretnék.


PUSZTÁBA KIÁLTOTT SZÓ

Hová tartozunk mi, a sorból kilógok?
Szeretnénk elvegyülni, de nem hagyják azok,
akik megbélyegeztek, mint haszonállatot.


ENGESZTELŐ

Sokszor szeretném megkövetni a kollégákat,
ne gyűlöljenek, mert belém most olvasók kapaszkodnak.
Eltűnök, mint a kámfor. S ők oly jól gyászolnak.


FIGYELMEZTETŐ

Barátaim, írástudók, miért vegyültök a világ szennyébe?
Nem ez a dolgotok. Varázsszavakkal imádkozni kéne.
Gondolat-villámokkal mutatni az égre és örökre.


BEISMERÉS

Szánom bánom, hogy látszólag helykén állom helyemet.
S elfogadtam a galád csapdát, hogy ember legyek.
Aki örvényben forogva, végül csak vesztes lehet.


KISLÁNYKOROMBAN

Róza a szakácsnőnk álmodott mellettem:
"Vigyázz! Megégsz!" - kiáltotta kábán.
Én nem értettem. Csak most tudom Sybilla volt ő,
A jövőre emlékezett.


ÁLMOK

I.

Bátyám álmodta egy régi éjen,
Mielőtt elindítottuk iskolánkat halálveszélyben,
Drágaköveket továbbít, s egyet ellop, megtart a zsebében.

II.

Elmondta nekem, ő elfeledte, én emlékezem,
Villámként értettem meg, mit jelent.
Azóta is átsivít néha egész lényemen.

III.

Talán valamennyien, akik közvetítünk,
így sikkasztunk abból, ami még nem jár nekünk.
Nem bennünk vált ékkővé, kívül rejtegetjük.

IV

Bár a drágakövek élnek. Hevítik szívünket.
Sugárzásuk áttör minden akadályt, féket.
A tolvaj orgazdából lótuszkehely így lehet.

V

A faun benne nimfát keresett.
Hazudott arról, amit el nem érhetett.
De mindazt, amire vágyott, megteremti egyszer.


NEM TAGADOM

Fáradt vagyok. Hat az elvonókúra.
Tüdőm, szolgálnom kell még. A sorsok ura
dönt rólam. Teszem, amíg ő akarja.


MIT JELENT?

Az "elvonókúrát" az anyag folytatja.
Kiöli mindazt, ami a test becsvágya, hiúsága.
Őrült bizonykodásaival önmagát cáfolja.


MENTEGETŐ

Nincs jogom másokat az igazzal fejbe verni.
Nincs jogom hitüket a múlóban elvenni.
Lelküket szeretném balzsammal simogatni.


TŰNŐDŐ

Visszamennék-e még fiatalnak ma?
E kor nekem oly idegen és durva.
Elszökött belőle a szépség és kultúra.


KEGYELMI KÉRVÉNY

Minden este benyújtom nekik,
akiknek nevük, számuk, alakjuk nincs.
Hátha a nehéz halál helyett a könnyűt teljesítik?


POKOLI KAPU

Azon lépett be minden hozzátartozóm.
Véres, verejtékes vesszőfutásuk hosszú volt.
Jajgatásuk nem fedheti el a méltóságot.


ÚTKÖZBEN

Bárkám az időfolyón csendesen vár.
Nem türelmetlen, feltétele nincs már.
Legyen úgy, ahogy a Látók elhatározták.


IGAZNAK ÉRZEM

Jó nekem. Ámulok. Hálás vagyok.
A kínálatból magamnak nem markolok.
Gyönyörködöm csillámló fényükben.
Lélekben messze járok.


UTOLSÓ PERCIG

Minden nap a legnehezebb vizsga.
Nem áltatom magam. A sors folytatja.
Nem földi valómban vár rám a diploma.


KÉRDÉS

Csak e rövid sorok telnek az erőmből?
Tudják, mire használnak még az Őrzők.
A Nagy Mű ott rejlik a múlt sziklái mögött.


KI MARAD?

Tollamból folyik a betű. Talán varázsszavak.
Játszom velük. Igéznek, megnyugtatnak.
Nem esküdtem a Bibliára, mégis igazak.


KORBÁCS

Amíg itt voltak akikért aggódtam,
vérző sebeket hasított rajtam.
Nem vernek már. Ők jobb helyen vannak.


VALAKI

aki már nincs valójában
felsajdul bennem, de egészen halványan.
Emlék ő. Imbolygó árnyék a múltban.


KÖRÜLÖTTEM VANNAK

akik lépteim vigyázzák. Az Őrzőim.
Gyümölcsöt adnak, ami a végtelenben érik.
A mélység termése szomorú és mérgezett itt.


ÚGY SZERETNÉM

jobban érteni őket, de nem lehet.
Kinőnek minden szűk, halandó fejet.
Jó. Elég nekem, ha csendjük érint meg.


CSILLA

Gyönyörű kislány járt nálam. Rámismert.
Még egy nyelvet beszélünk. Tudja a Mindent.
Csak el ne felejtse, kérem az Őrzőket.


HAIKUK

Még ömlik a satnya testen át is
az üzenet. A csillagok a Bíráink.
Ők tudják, útvesztőbe vezetnek becsvágyaink.


SENKIFÖLDJE

Csak egyet szeretnék még: írni, írni,
betűk országútján lassan gyalogolni,
poggyász nélkül sehová tartani.


NEM FIZETEK ÉRTE

Csomagom sincs. A műsugár, amellyel
vizsgálnak nem mutat ki fémet.
Nincs eszközük rá, hogy észrevegyék a szellemet.


KIT HÍVJAK TANÚNAK

hogy a múlóból nem sokat akartam,
abból is csak addig, amíg Vele voltam?
Nincs rajtam homokzsák, lelkem szabad.


IGEN, KÉSZÜLÖK

Megvan már róla a térképem.
Hosszú alagúton kell majd átmennem.
A Fénybe a végén boldogan beleveszek.


AZ ÉLETNÉL

semmi sem félelmetesebb, mert fáj még.
De pihentetően gyógyító a halálos, édes éj.
Barátaim, szeretteim hintómat már megrendelték.


TÉVED

ki úgy véli az elmúlás depressziója gyötör.
Tudok nevetni, szánni azt, aki féli a jövőt.
De ami itt vesz körül, azzal már nem törődöm.


A DÉMONOKAT

kiírom magamból. A pogányul kételkedőt,
másokért és magamért is dúltan háborgó, örök
vívódót, azért tisztulok talán. Nem leszek eszelős.


MEG NEM ALKUSZOM

Nem hazudok. Miért tenném és kinek?
Vádat olvasok fel akár egy teremtőnek,
aki mindenért felelős, bűnös és szenved bennem.


PERSZE FÉLELMETES

hogy akivel vitázok, én magam vagyok.
Teremtek, rombolok, pusztítva, nemzőn játszok.
Honnan szabadult ide e gonosz kölyök, aki vagyok?


ÉLET UTÁN ÉLET

Különös, hogy túléltem a családomból csaknem mindenkit.
Álmomban múltja különböző koraiba szökik vissza némelyik.
Arcot, jelmezt cserél. Nevet. De valamennyi az időtlenbe hív.


BÁTORSÁG

Jung sohasem térített, s nem bizonykodott.
Aki maga bizonytalan, csak azt gyötri e gond.
Ő tudott. Mert megjárta az eget és poklot.


ALUDNI VOLNA JÓ

E kopott bőrt levetni végleg.
A földön semmi nem jó senkinek.
Csillogó fénynek nem. Ugyan minek?


BOCSÁNAT

mindazért amit elkövettem itt.
Volt részem a múltban örömben is.
Köszönöm ajándékként. A legnagyobb kincs.


AZÉRT SE

törődöm az önpusztítás áradatával.
Van nékem aranymenedékem. Befogad.
Hálás vagyok. Szellemem nem fogoly e tébolydában.


HÁLÁS VAGYOK

őszinte szívvel mindazért, amit kapok.
Tudom, Béla szórja rám szerelmes kincseskamrájából
a kárpótlást emberségemért, amit csak ő adhatott.


MÉGIS

Hozzá az Egyetlenhez fordulok szelíden kérve,
s a lehetetlenbe beletörődve eleve,
ne kelljen többé vele s barátainkkal visszatérnünk a földre.


JÓB

Talán nem bűn az emberlét fájdalmát állva,
könyörögni kevesebb kínnal nyíljék meg gubója.
A gyűrött, nedves szárny benne, szívesen széttárulna.


ÖRÜLÖK

Azok érkeznek hozzám ma,
akikkel egy vagyok időtlen idők óta.
Örök jelenem két zarándok-társa.


IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

Ezt hozták nekem szellemi gyerekeim.
A szerepet amelyet játszom jól ismerik.
Béla túlfizet engem. Szórja rám kincseit.


SZOKATLAN KAPCSOLAT

E világon valóban ritkán történik meg,
hogy találkozik két emlékező ember,
akik tudják, valóban földönkívüliek.


KEGYELMI KÉRVÉNYT

beadtam már nem egyszer. Naponta.
Legyen könnyebb, rövid az átmenet az éjszakába.
Tudom az ítélet kész. Úgy lesz, ahogy a Bíró akarja.